2018. február 6., kedd

Jógázik a feleségem

Egy hosszú házasság előnye - no meg hátránya is -, hogy sokszor már azelőtt tudod, mit fog mondani a nejed, mielőtt kinyitná a száját. Ennek alapján, képes beszámolónk segítségével betekintést nyerhetünk abba, hogy mit gondol egymásról egy éppen jógázó házaspár - és higgyétek el, sok olyasmit is megtudhatunk, amit a jógaoktatónk nem mond el nekünk...



Bogival 20 éve vagyunk házasok (előtte is együtt töltöttünk némi időt), és hatodik éve jógázunk, viszont nagyon ritkán együtt, mert hol egyikünk van a gyerekekkel, hol a másikunk. Egy vasárnap délelőtt felpakoltuk hát a gyerekeket, a jógamatracokat és a mobiltelefont, és bevettük magunkat a Willpower-terembe, hogy együtt végigcsináljuk az agni ászanákat. Már épp elkezdtük volna, amikor beviharzott a házigazda kutyulája - szívesen fogadtuk, mert azt hittük, hogy mutat nekünk néhány szép lefelé meg felfelé néző kutyát, de ehelyett csak pattogott meg csúszkált. (Igazság szerint lehet, hogy valami hasznosat is produkált, de olyan pici vacak, hogy a szőr alatti mozgása abszolúte detektálhatatlan.) No mindegy, belevágtunk, és ezeket gondoltuk egymásról.


Bogi: Uramisten, miért pont ezt a pólót vette fel?! Felül kövérít, alul kilóg, középen meg rongyos... Még szerencse, hogy én csini vagyok reggel is.
Béla: Uramisten, miért pont ezt a pólót vettem fel?! Felül kövérít, alul kilóg, középen meg rongyos... Még szerencse, hogy férfi vagyok, így nem érdekel.


Bogi: Direkt bosszant azzal, hogy idedugja a kezét! Hogy tudnék így koncentrálni?!
Béla: Hát igen, a farizom az farizom. De hogy fogok felegyenesedni?


Bogi: Szép egyenes a háta, és egész magasan van a lábfeje, ahhoz képest, hogy a bütykein egyensúlyoz 95 kilót.
Béla: Te kis pucsítós! Be a feneket!


Bogi: Most komolyan én tartom az ő fenekét is?
Béla: Reggel van, és recsegek-ropogok. Még jó, hogy Bogi megtámaszt.


Bogi: Tényleg le is tud hajolni? Aztán mi lesz a legközelebbi spermaszámláláskor?
Béla: Kis madárcsontú szépségem!


Bogi: Az a térdecske mintha be lenne hajlítva! De amúgy olyan, mint Apollón, az íjászok istene...
Béla: Lefelé a jobb csípőt, gyöngyöm!


Bogi: Ugye nem szabadna, hogy kilátsszon mögülem a púpja?
Béla: Az asszony, aki senki előtt sem hajt fejet. Le a buksival, aranyom! Amúgy kifogástalan.


Bogi: Na, most nem piszkálsz a kezeddel, ugye?!
Béla: Jövőre már nekem is olyan dús kontyom lesz, mint neked!!!


Bogi: Hát ez tényleg jó. Ha a szívünket kell kitárni, akkor Béla elsőrangú. Vagyis...
Béla: A mosoly szép, az arcizmok lazák.


Bogi: A Béla-fa gyökereit gonosz favágó manók, akik a csípője környékén laknak, már megrongálták.
Béla: Sudár jegenyefa...


Bogi: A Béla-fa kidőlt.
Béla: A kiegyensúlyozottság jellemző minden szinten a lányra.


Bogi: Hát ha eddig terjed a hasa, akkor eddig húzza a lábát.
Béla: Lejjebb tudnám nyomni a lábát, csak a mája nem férne már sehova.


Bogi: Alapvetően függőlegesnek tűnik, de mindenfelé gyanús kidomborodások zavarják az összképet.
Béla: Majd jóga után megpuszilgatom szegény kis nyakacskáját!


Bogi: Persze, még a kezedet is kulcsold össze a hátad mögött, mikor én itt szenvedek!
Béla: Mondtam, ugye, hogy ne a szombat legyen a káposztafélék napja...


Bogi: Mell nélkül könnyű sáskázni!
Béla: Akkor azért nekem sem olyan könnyű...


Bogi: Rendben, a rákok jók hátrafelé.
Béla: Látványos, ahogy a medence elválik a deréktól, tényleg szép.


Bogi: Kiemelhetne Béci, azt szeretem.
Béla: Kiemelhetne valaki, azt szeretem. Bárki...


Bogi: Mint egy röghegység - nyugodt és lankás.
Béla: Nem tudom, miért, de nekem egy függőhíd jut eszembe a sebes vizű patak fölött. (Szeretem a sebes vizű patakokat és a függőhidakat.)


Bogi: Szagold, kutyus, ízlelgesd - ez az erő illata!
Béla: A túl hosszú comb (egyetlen) hátránya: Bogi csak mutatja, mit kellene fognia.


Bogi: A merev férficsípő. Nyugi, Béci, legalább nem kell gyereket szülnöd!
Béla: Hmm. Ez oké.


Bogi: Bárcsak éjszaka is ilyen nyugodtan feküdne. De nem, folyton forgolódik!
Béla: Inkább abbahagynod nehéz ezt a pózt, ugye, kincsem?

Hát, ennyi. Mint arra mindenki gyorsan rájöhetett, ez a kis írás nem annyira a jógáról, mint inkább a párkapcsolatról szólt, és a jógából csak annyit adott vissza, amennyi a stílusba belefért. Talán az is kitetszett, hogy mind Béla, mind Bogi "nyilatkozatait" Béla tette, megpróbálva belebújni Bogi bőrébe - de akkor is csak az ő irhája maradt rajta.

Azért komolyan is szoktunk jógázni, ahol minden kezdőt és haladót szívesen várunk; a Dunavarsány Hatha Jóga Facebook-csoportban találsz meg minket, személyesen pedig minden hétfőn 18.30-kor és szerdán 19.00-kor a dunavarsányi Művelődési Házban, kedden és csütörtökön pedig 9.00-tól a Willpower-teremben. Ha még kérdésed lenne, engem megtalálsz a Facebookon, vagy a 20/244-2567-es számon. (Szigorúan jógaügyben - a feleségem telefonszámát például ne kérd.)

Akinek pedig Varsány kiesik, és inkább Budapesten jógázna, annak bátran ajánlom az Atma Centert.

Régebbi írásaink itt találhatók.