Női sportok, hím kakukktojások

A nyugati filmcsillagok valódi emberek, valódi testtel, és ha igen, akkor talán én nem vagyok az? De ha jól érzem magam kövérkésen, akkor minden oké? Mit nevezünk mozgásnak; a napi százméteres futást a busz után, vagy két órát kell súlyt emelni? És végül: legyen olyan a testem, mint egy görög istené, vagy tökmindegy, csak szolgáljon ki nyolcvan évig?

Egész életemben sportoltam, hol többet, hol kevesebbet, de ma, negyvenen túl is heti háromszor csinálok valamit, amit a közértelmezés szerint sportnak lehet nevezni. De vajon azt és úgy csinálom, amire a testemnek szüksége van? Magyarul: a fizikumomat olyan módon tartom-e karban, hogy az a modern életvitel káros hatásait megfelelően ellensúlyozza? Nem tudom, de a magam amatőr sportpályafutásán végigtekintve talán szolgálhatok néhány tanulsággal mindenki számára.

Amikor még nem (?) kell koncepció
Kölyökkoromban, mint minden normális gyerek, száguldoztam, mint egy csikó. Persze akkoriban még nem volt számítógép, internet, okostelefon, sőt a tévében is csak egy csatornát bámulhattunk, a hétfői adásszünet kivételével, mert akkor semmit, így magunknak kellett szórakozást találnunk, ami szinte mindig mozgással járt. Ha nem a téren fociztunk, akkor a játszótéren pörögtünk vagy a Tisza-parton másztuk az évszázados nyírfákat, de az biztos, hogy ülni nem nagyon ültünk le soha.
Szervezett keretek között a középiskolában kezdtem sportolni. Fociztam, majd atletizáltam, egyetem alatt kosárlabdáztam is. Hogy miért pont ezeket a sportokat űztem? A focit nem kell megmagyarázni: magyar vagyok. Az atlétika helyben volt, és a legjobb barátom is azt csinálta, a kosárhoz meg elég magas voltam, és amúgy is klasszikus egyetemi sport volt az én időmben. Aztán elkezdtem lejárni konditerembe is, hogy szuper testem legyen. Heti kétszer négy óra meg is hozta az eredményét, ha nem is Schwarzenegger-i szinten.
Koncepcióm nem volt, viszont lúdtalpam, időnkénti gerincfájásom igen. De hogy ezeken segíthetnek-e az általam űzött sportok, avagy rontanak rajta, arról fogalmam sem volt, és el sem gondolkodtam róla, mint ahogy a környezetemben senki sem. Akkoriban elég volt annyi, hogy csinálok valamit, no és a minősíthetetlen miskolci kannás bort is könnyebben feldolgozta a szervezetem a sport segítségével.

Munka mellett már nehezebb
A boldog egyetemi évek után, a nagybetűs életbe kilépve fellépett a gondolkodási kényszer. Olyan sportot kellett találnom, ami egyrészt beiktatható volt a munka és a család szegélyezte szűkös idővonalba, másrészt lihegnem kell tőle. Ez utóbbi azért volt fontos, mert dohányzom, és hittem abban – egyébként ma is hiszek -, hogy a cigi kevésbé árt, ha időnként intenzíven átszellőztetve a tüdőt, kiköpködjük a nagyját a koromnak. Mi más is lehetett a választás, mint a futball, a mindenütt megtalálható, jó öreg foci?

 A régi csapat. Mint látható, sokat művelődtünk is a szünetekben.

Hát kinek nincs legalább egy barátja, aki lejár rúgni a bőrt? A kocsmárossal, az internet-szerelővel, az áccsal és a többi sráccal mi is eljártunk kedd este hatkor és vasárnap délben szűkebb pátriám, Dunavarsány általános iskolájának tornatermébe vagy nyáron a sportpályára két-két órát szaladgálni – ki többet, ki kevesebbet, hiszen a húszastól az ötvenesig minden generáció képviseltette magát. Mindig szerettem a kreatív csapatjátékokat, no és a tipikus férfitársaságbeli ki- és beszólásokat, zrikát.

Tovább férfiasodva
Mindenkiben feltámad egyszer-egyszer az a vágy, hogy jól pofon vágja felebarátját, de még gyakrabban az, hogy meg tudja védeni magát és családját a pofozkodósoktól. Nálam is eljött ez az idő, és lementem új kolléganőmmel krav magázni. Ez egy izraeli gyökerű rendszer, amelynek lényege: védd ki, üss vissza, és húzd el a csíkot. Az első edzés után lila volt mindkét alkarom, és imádtam! Ütés és rúgás, kis birkózás, küzdelem; megtanultam, hogy van esélyem, ha megtámadnak, mindemellett pedig még jól is szórakoztam. A legvadabbak az apró, ötvenkilós lányok voltak, őket kellett túlélni, no meg azt, amikor egyszerre hárman jöttek rád fél percen keresztül. Akkor tanultam meg, hogy milyen hosszú is tud lenni harminc másodperc…

A képen Szaszkó Olivér, nagyra becsült mesterem rongálja éppen az "alany" hímtagját.

Aztán beütött a krach. Dunavarsány kb. 30 kilométerre fekszik Budapesttől, és immár nem tudtam halmozódó feladataimat elvégezni a vonatos-tömegközlekedéses módszerrel, így autóba kellett ülnöm. Lehet, hogy nincs összefüggés, vagy nem ez volt az egyetlen ok, de másfél évre rá gerincsérvem lett. Az egész bal lábam fájt, lesugárzott a lábfejemig. Nem tudtam ülni, szenvedtem az állástól, még fektemben az egyik oldalról a másikra fordulás is kínokkal járt. Végül, műtét előtt, egy csontkovács mentett meg, akivel hosszasan elbeszélgettem arról, mivel is jár a betegségem. Azt mondta, hogy a sportok túlnyomó része nem fejleszti, elhanyagolja a hát és a derék izmait, ezt szenvedem én is meg. A sok üléstől, főleg, ha az autóm ülése nem ergonomikus kialakítású, a gerinc tartása még inkább gyengül, könnyebben szétcsúsznak a csigolyák, és kész a baj. A gerincet kell tehát erősíteni! Méghozzá olyan sport kell, ami kiszámított mozdulatokkal operál, mert a hirtelen, kontrollálatlan gesztusok beláthatatlan következményekkel járhatnak. Isten veled foci, squash, tenisz, kosárlabda, és minden, amiben örömömet lelhetem! Mert a csontkovács megoldása nem volt más, mint az úszás.

Lemondások és kutatások
Csakhogy az úszás iszonyúan unalmas! Egyszerűen nem voltam hajlandó tízszer-hússzor-százszor oda-vissza beleütközni egy szürke betonfalba, az ütközések közötti órákban pedig kivörösödött szemmel vizet köpködni különböző testnyílásaimon. Hittem, hogy létezik olyan sport, ami erősíti a gerincet, és nem jár depresszióval.

 

(Ez nem én vagyok, voltam vagy leszek! Bármiféle hasonlatosság élő személyemmel csak a véletlen műve.)

A kép forrása: budapestlight.hu

Evezős ismerőseim stramm, nők-bálványai típusok, de ezt a sportot, ha nem is az úszás kategóriájába, de valahova a mellé soroltam. Végül mégis találtam valamit, nem is messze a krav magától, mondhatni annak testvérsportját, a kettlebellt. Ennek lényege egy füles súlygolyó, amit különböző pozíciókban kell lengetni; talán a torna és a kondi keverékeként aposztrofálhatnám. Rövid, de nagyon intenzív edzések, helyes edzőnő, jó csapat: ez a nekem való! Jó három évig lelkesen csináltam is, egyre erősödve, a gerincem környékén is – ám bevallom, gyakran fájdogáltam ott középtájon, és úgy félévenként így is vissza-vissza kellett térnem jó csontkovácsomhoz, hogy helyrerakja a csigolyáimat. Tehát használt, használgatott a kettlebell, de nem ez volt a végső megoldás…

Hát, ez sem én vagyok, voltam vagy leszek.

A kép forrása: www.muscleandfitness.com

Az igazi
2012 szeptemberében aztán Dunavarsányban, nem messze otthonunktól nagy tábla került ki egy régi üzemépület elé: jógatanfolyam indul. Nem is magam miatt csillant fel a szemem, én elvoltam olyan ötvenszázalékos állapotomban: három gyerek után is feltűnően csinos, de tompuló izomtónusú feleségemet akartam elküldeni jógázni. Az ő történetébe nem kezdek bele, a lényeg az, hogy élete során volt, amikor sportolt, például aerobikozgatott, de nem túl nagy lelkesedéssel. A jóga viszont telitalálat volt! Sikerélményt adott neki, hogy eleve elég hajlékony, és az ereje is nőtt, keményedett a popsija, kipirult az orcája.

Ő sem a feleségem - csak szeretne az lenni. Az enyém jobb. Forrás: http://imgur.com/a/HfFQq

Hogy szavamat ne felejtsem, még jó öt éve, az egyik gerincvizsgálatkor a neurológus csak úgy mellékesen megemlítette, hogy merev vagyok, mint a férfiak nagy része, és ha ezen nem változtatok, készüljek 15-20 év múlva a csípőprotézisre. Akkor ezt sürgősen elengedtem a fülem mellett, de most eszembe jutott, és úgy döntöttem, egy próbát megér a jóga. Így hát elmentem Kowához.

Jógaalapok
Kowa egy 170 centi magas, vékony, azaz inkább úgy mondom, nem konditermes izomfelépítésű, de nagyon arányos és iszonyú erős, 40 felé közeledő férfi. Erejét jól jellemzi, hogy mint egy tornász, simán tartja magát a két tenyerén a levegőben ülve, vagy akár az ég felé guggolva. Mindemellett olyan hajlékony, hogy ha terpeszállásban előre hajol, akkor oldalról nem látszik más belőle, csak a lába. De még ezerféle módon tud csomót kötni magára.
Az agni, a jóga egyik formája, ami kezdőknek ideális, a következőképpen zajlik. Először is jól befűtünk kis termünkbe, a szabvány radiátor mellett hősugárzókkal. Az ideális hőfok 38 celsius, többek közt azért, hogy könnyebben bemelegedjünk, ellazuljunk. Persze ennyit nem mindig sikerül elérni, sőt, mostanság inkább 22-23 fok van, de fázni biztosan nem fázunk.
Ezután jöhetnek a gyakorlatok, azaz ászanák, mindegyik huszonegy légzésen keresztül, bruttó másfél órában. Mindegyik gyakorlat szól a nyújtásról és szól az erőről is, változó arányban. Nyújtjuk és erősítjük a lábujjainktól az orrunk hegyéig az összes izmunkat, átmozgatunk és helyre teszünk mindent. Lelki füleimmel szinte hallom, hogy kattannak vissza a helyükre az apró csontocskák, amiket az átkozott autó és íróasztal széttolt. Fantasztikus érzés, és tartós; mióta jógázok, pedig csak kétszer egy héten csinálom, azóta minden, a sérvemmel kapcsolatos panaszom megszűnt.

Ez itt Kowa: egyensúly, erő és hajlékonyság. Világéletében focizott, a jógát csak 5 éve kezdte.

Kowa, a szerkezet
Oly sokat adott a jóga, hogy még pazarolhatok is belőle: a heti három „sportórám”-ból csak az egyik a jóga, amit magamban statikus, meditatív, nyújtó-erősítő sportként kategorizálok. Emellett „lihegtető”-ként körbefutom a tavat, ez tartja karban a tüdőmet. A futás kicsit unalmas, de feltétlenül szükséges, és azért a kutyákkal kölcsönösen elszórakoztatjuk magunkat közben, és a szép környezet is pluszt ad. Végül eljárok zumbázni, ami igazán intenzív, izzadós-ugrálós, és úgymond nagy „hozzáadott társadalmi értéket” tartalmaz: előtte-utána kis trécs a lányokkal, közben vidámság és kellemes látvány.
Mint a nyolcvanas évek egykori diszkópatkánya, nagyon élvezem a zumbát, és ha meg is fájdul néha a bütyköm vagy a derekam a futástól és a zumbától egy kicsit, jógán meggyógyulok. (Hozzáteszem: egészséges embernek nem árt a zumba, sem a kettlebell, a foci és a többi sport!)
Kowa hipnotikusan zengő hangján próbál minket a jóga szellemi síkjával is megismertetni, de hogy egyik kedvenc kifejezésével éljek, egyelőre még csak a test, a „szerkezet” optimalizálódik – de ha mást nem kapnék a jógától, akkor is tele lenne a kosár.

Jól döntöttem?
Elégedett vagyok a testemmel. A cikk elején feltett kérdésre válaszolva: Oké, van rajtam 10 (egyes, nem hivatalos interpretációk szerint 15) kiló plusz egyenletesen elosztva, tehát görög isten már nem leszek, de ha rajtam múlik, ezeket a sportokat űzve 80 évig jól el fog zakatolni.
De vajon tényleg ezek azok a sportok, amik a legjobbak nekem? Erre a kérdésre nem kapok választ sehol, és gyanítom, az olvasók sem. Legközelebb akkor jutottam a válaszhoz, amikor a Nagy Sportágválasztó elnevezésű rendezvényen – ahol úgy 100 sportágat lehetett kipróbálni egy helyen – az egyik egyetem végzett egy vizsgálatot, melynek keretében mérték a páciens csontjainak hosszúságát, izomszerkezetét, és az alapján megmondták neki, milyen sportokat érdemes űznie. Sajna ez a vizsgálat csak gyerekeknek szólt, és nekem úgy tűnt, inkább csak a versenysportra koncentrált, tehát arra adott választ, hogy a srác milyen sportágakban érhet el sikereket az ő testalkatával. De ki mondja meg nekem, neki vagy a nagymamámnak, hogyan tartsa karban a testét?

Női sport, férfi sport
Marad tehát a kísérletezés: próbálkozzunk, és figyeljünk a testünk jelzéseire. Nagy gát, akadály ezen az úton a társadalmi berögződés, amely szerint a foci férfi sport, az aerobik meg női. Focizzon csak a férfi – én is fociztam, amíg tehettem, és imádtam, imádom ma is. De miért ne focizhatna egy nő is, ha jólesik neki? És miért vagyok egyedül férfi zumbán, és majdnem egyedül jógán? (Bár most már zumbán is van még egy fecske, jógán pedig több is!) Nem azt mondom, hogy menjenek a nők kazánkovácsnak, és ragadjanak tízkilós Népszava-kalapácsot, és a férfiak se markoljanak pompomot. Ám talán nem kell annyira félnünk nekünk, férfiaknak macsó nimbuszunk elvesztésétől, ha táncra perdülünk, és a hölgyeknek sem a „maszkulinizálódástól”, ha bokszkesztyűt húznak. Egy jó példa az egyik nemből: Kowa „civilben” A Kowalsky meg a Vega frontembereként zenész és rocker (bocs, Kowa, ha nem ez a megfelelő kifejezés!), tehát nem is lehetne „férfibb” (bár ennek megítélésére talán nem én vagyok a legalkalmasabb ). És a másik: Juli, akivel zumbán ismerkedtem meg, vékony és nagyon csinos nő, olyan latin csípőmozgással, hogy az embernek keresztbe áll a szeme, szóval Juli krav magázik, és naponta több férfit gyűr szájon, mint Erdei Zsolt.
Mi a titok? Talán az, hogy ha bízunk saját férfiasságunkban (nőiességünkben), akkor nem tartjuk szükségesnek folyamatosan bizonygatni.

Ha szívesen jógáznál velünk Dunavarsányban, itt megtalálsz minket, ha pedig Budapest alkalmasabb a számodra, melegen ajánlom az Atma Centert.